A tréning-hétvége után nagyon nekikeseredtem.
Sok gondolat keveredett bennem, kerestem a hogyano?-kat a miért?-eket, a hol? -okat a mikor?-okat.
Azután visszaolvasva saját blogomat ráleltem egy bejegyzésre, amikor már tökéletesen látszik a probléma. A bejegyzés pontosan 04.04-én történt.
Rögtön más megvilágításba került minden. A baj jelentkezett áprilisban és viszonylag gyorsan kaptunk is rá szakértő segítséget. A legjobbkor érkezett Karai Csaba az életünkbe.
Megnyugodtam, és tudom, hogy nem lesz itt baj. Türelem és kitartás.
Metronóm pontossággal betartok minden szót és utasítást, amit Karai Csabától kaptunk.
Eltelt 3 hét.
Nem mondom, iszonyatosan nehéz a feladat, nem lehet engedni a 66-ból, ahogy a közmondás is tartja.
Erőt ad, hogy most szívunk, illetve Thea szív, néhány hetet, azután boldog évek következnek.
Ami az érdekes a dologban, hogy nem érzem Theán azt, hogy Neki ez annyira rossz lenne.
Nem is akar a többiekhez visszamenni séta után, áll a "cella" ajtajába bebocsájtásra várva.
Az elején vagyunk még mindennek, eredményekről még korai lenne bármit is mondani.
Kellemes és napról napra kellemesebb perceket töltök el az én ördögi Pirosommal.
Köszönöm, hogy vagy nekem Te kis Liba, TE!!!!
Hihetetlen édes!
VálaszTörlés